Eredmény(ek) 87 mutatása

Segítségkérés világbajnokságon való részvételre

Szép napot kívánok! Az októberi világbajnokságra készülő sportolóként, és sportvezetőként bátorkodtam írni Önnek, és előre is köszönöm azt az időt, amit levelem elolvasására szán! A nevem Szathmáry Károly, a Dunakanyar Forte ALC elnöke-, egyben játékosa vagyok. Idén 30 esztendeje űzöm a szektorlabda nevű sportágat, amelyben világ- és Európabajnoki címekkel büszkélkedhetem, valamint négy ízben is sikerült Európa csúcsára vezetni csapatunkat, és …

Felhívás

Európa legjobb 10 kézművese között két hely is a miénk! Támogassuk őket/magyarságunkat szavazatunkkal!Az Európai Unió Kreatív Európa Programjába, a fiatal művészeknek szervezett MArteLive versenybe kézművesként a legjobb 10 közé jutott Bajka Márta szövő, viseletkészítő és Török Tamás bőrműves.„Bajka Márta vagyok, népi kézműves vászon szövéssel és grafikával foglalkozom. Kiskorom óta a kézművesség meghatározó szerepet tölt be az …

Cinemira Videóverseny 2022 – Forgass mobillal és nyerj értékes díjakat!

A Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál videóversenyt hirdet 13-19 év közötti fiataloknak! A legjobb filmek alkotói értékes filmes díjakat, menő LEGO játékokat, valamint videózásra kiváló mobiltelefont és akár videóvágásra is alkalmas tabletet nyerhetnek. A versenybe került filmeket a 2022 őszén a Cinemira TEEN fesztiválon mutatják be, nagyvásznon, neves szakmai zsűri előtt. A videóversenyre maximum …

Új felhívások a Nemzeti Együttműködési Alap keretében

Értesítjük a civil szervezeteket, hogy 2022. június 27-én 11.00 órakor megjelentek a Miniszterelnökség által biztosított forrásból a Nemzeti Együttműködési Alap pályázati kiírásai. Az „Adományok után járó normatív kiegészítésen alapuló támogatás civil szervezetek részére 2022.” című, NEAN-KP-1-2022 jelű pályázat célja a civil szervezetek működésének támogatása. A kiírás keretében akkor biztosítható támogatás, ha a civil szervezetek által gyűjtött és a számviteli beszámolójában feltüntetett adomány után járó tíz százalékos normatív kiegészítés …

Nonprofit adatgyűjtés 2022

Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény (Stt.) 24. § alapján kötelező.  Az Országos Statisztikai Adatfelvételi Program kötelező adatszolgáltatásairól szóló 388/2017. (XII. 13.). Korm. rendelet 2. § (2) bekezdése értelmében az adatszolgáltatási kötelezettséget a mellékletekben kijelölt adatgyűjtések esetében az ott megjelölt, erre a célra kialakított informatikai rendszeren keresztül, elektronikus úton kell teljesíteni. A …

#ZöldségGyümölcsHős

2022-ben is keressük Magyarország #ZöldségGyümölcsHősét! Jelentkezési határidő: 2022. június 7. 17 óra   A tavalyi nagy sikerre tekintettel a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és az Európai Friss Csapat program idén is keresi Magyarország #ZöldségGyümölcsHősét! Ki lehet #ZöldségGyümölcsHős? #ZöldségGyümölcsHős bárkiből lehet, aki aktívan tesz a zöldség- és gyümölcsfogyasztás népszerűsítéséért Magyarországon! Olyan inspiráló személyek jelentkezését várjuk, akik saját …

Ének az erdőben, dalos találkozó

Madarak és fák napja alkalmából országos erdei dalos találkozót szervez az Erdő Ajándéka Erdei Iskola és Alapítvány. Az Énekelj az Erdőben élménynap az éneklés szárnyaló örömével kapcsolja össze az embereket a természettel. Legyen a mi ajándékunk az erdő felé a szívből jövő énekszó, köszönetképpen az éltető forrásvízért, a tiszta levegőért, a gyógyító növényekért. Csatlakozzatok Ti is a …