Településfásítási Program 2021

A Településfásítási Program 2021-ben induló második ütemében összesen 24 ezer sorfát igényelhetnek azon 10 ezer fő alatti lakosságszámú települések, amelyek sikeres igénylőként nem vettek részt a program 2020-as első ütemében. A regisztráció 2021. június 10-én nyílt meg és június 30-ig áll nyitva, az igénylés – az előzetes regisztráció után – 2021. július 5-én indul, az ültetések pedig 2021 őszén és 2022 tavaszán valósulnak meg. Az igényléseket önkormányzatoktól, illetve az egyes településeken működő állami, önkormányzati és egyházi intézményektől, valamint civil szervezetektől várják.

Egy településről csak egy regisztrációra és – ennek megfelelően – egy igénylésre van lehetőség, ezért az érdeklődőknek érdemes egyeztetniük az önkormányzattal.

Egy településen maximum 5 különböző ültetési helyszín lehetséges, de fontos, hogy minden egyes helyszínhez szükséges csatolni a terület tulajdonosának 5 éves fenntartási nyilatkozatát.

További információk: https://orszagfasitas.hu/telepulesfasitasi-program-2021/.