Szakírói kurzus – Felhívás felsőoktatási intézmények hallgatói részére

A Petőfi Irodalmi Ügynökség Nonprofit Kft. (a továbbiakban: PIÜ) Szakírói kurzus címmel – a PIM Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetének (a továbbiakban: OSZMI) szakmai közreműködésével –​ 10 hónapos programot hirdet, amelyre szeretettel várja a színház és a cirkusz világának megismerésére, annak bemutatására kedvet, elhivatottságot érző fiatalokat.

A kurzus célja, hogy a tollforgató hajlamú jelentkezők belülről szemlélve ismerkedjenek meg azzal a közeggel, amelyről majd tudósítanak és véleményt formálnak a médiában; bepillantást nyerjenek a színház és cirkusz munkájába, az előkészületi és a próbafolyamatokba. A program keretében kiemelt figyelem irányul a határainkon kívül dolgozó magyar társulatok alkotásaira, az előadásnéző turnékra, fesztiválokra.

Célcsoport: a Felhívás keretében a magyarországi felsőoktatási intézménnyel aktív hallgatói jogviszonyban álló fiatalok jelentkezését várjuk. A programban résztvevők várható száma 10 fő.

A program keretében:

Elméleti és stílusgyakorlati képzésen vesznek részt a kiválasztott jelentkezők az OSZMI-ban.
Lehetőségük nyílik a vidéki és határon túli színházak közös látogatására.
Szemléző, elemző-értékelő, kritikai publicisztikát, művészportrékat, interjúkat írhatnak; készíthetnek színházi és cirkuszi próbákról, előadásokról képriportokat, videoklipeket vagy egyéb audiovizuális sajtóterméket.
A kurzus végén a legjobb írásokat a PIÜ nyomtatott vagy online kiadványaiban megjelentetheti. A felhasználás részleteit a PIÜ a szerzővel kötött külön megállapodásban rendezi.
A program eredményes teljesítést követően ajánló igazolást állítunk ki.
A pandémiára tekintettel, az elméleti képzés online formában való megvalósításának feltételei biztosítottak.
A kiválasztott jelentkezők a program ideje alatt havi bruttó 300 000 Ft ösztöndíjban részesülnek, amennyiben eleget tesznek a Felhívásban és a velük kötött szerződésben foglalt kötelezettségeiknek.

A szakírói kurzus várható kezdő időpontja: 2021.02.15.

A jelentkezés beadási határideje: 2020.12.21. éjfél

A programról, valamint a jelentkezés feltételeiről és menetéről bővebb információ:
https://pim.hu/hu/hirek/szakiroi-kurzus