Eredmény(ek) 39 mutatása

A Snétberger Zenei Tehetség Központ felhívása a 10. évfolyamba való felvételi jelentkezésről

A Snétberger Zenei Tehetség Központ alapítója és művészeti igazgatója Snétberger Ferenc. Az oktatási modellt berlini tanári tapasztalatira építve álmodta meg és dolgozta ki. Életútja és munkája egyként bizonyítja a központ hitvallását, hogy a zene felemel. Salgótarjánban született, hétgyermekes roma családban. Ma Liszt- és Kossuth-díjas gitárművész, zeneszerző, az egyik legismertebb és legsikeresebb jazz- és világzenei előadó. …

„Akiknek Fáj Trianon” konferencia

Meghívó Az Akiknek Fáj Trianon Egyesület több szervezettel közösen 2019.12.13-án Lakiteleken, a Népfőiskolán „Akiknek Fáj Trianon” konferenciát tart, amelyre szeretettel várjuk jelentkezését!  „Akiknek Fáj Trianon” konferencián a szervezetek, önkormányzatok bemutathatják ahatártalan kapcsolatokat, összetartozást erősítő programokat a 2019-es és 2020-as évre. A magyarországi és határon túli magyar civil szervezetek, önkormányzatok 2019-es közös programjainak, illetve a 2020. évi programtervek ismertetésére van …

Jótékonysági gála a felvidéki Kecső magyar iskolájáért

Felvidéki magyar iskola megmentéséért tartunk jótékonysági gálát december 12-én, azaz csütörtökön 18 órától a budapesti Duna Palotában. Az esten Pál István „Szalonna” és Bandája koncertezik. A felvidéki Kecső iskoláját átmeneti létszámhiány miatt a megszűnés fenyegeti. A tanulók száma után járó fejkvóta nem fedezi a fenntartási költségeket, miközben az elmúlt években példásan megugrott a születések száma, így …

A családvédelmi akciótervben markánsan megjelentek a civil ötletek

Beneda Attila, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) szervezésében tartott rendezvényen megköszönte a civil szervezetek aktivitását. A kormány családvédelmi akciótervének intézkedéseiben markánsan megjelentek a családszervezetek szempontjai és ötletei – mondta az Emmi családpolitikáért felelős helyettes államtitkára a Családszervezetek VII. konferenciáján szerdán Budapesten. Beneda Attila, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) szervezésében tartott rendezvényen megköszönte a civil szervezetek …

Helyi/térségi minihálózatok létrehozása

Határidő: 2019. december 02.Az Ökotárs Alapítvány és partnerei pályázatot hirdetnek kisösszegű támogatásra (akciópályázat) Budapesten kívül működő, helyi civil szervezetek és informális civil csoportok, állampolgári közösségek részére közösen meghatározott ügyek, megtalált feladatok mentén való együttes kampányok megvalósítására, szerveződésre a térségben tapasztalt problémák megoldása és a civil aktivitás erősítése érdekében. A kezdeményezés hosszú távú célja, hogy segítse a …

Erzsébet Nóvum Díj

Kedves Partnerünk! Szeretnénk felhívni a figyelmet az Erzsébet Nóvum Díjra, mely kapcsán 1.000.000 forint támogatást lehet elnyerni egy jó projekttel! http://www.unp.hu/hirek/palyazhato-az-erzsebet-novum-dij http://www.unp.hu/palyazatok/innovacioval-a-fiatalokert-erzsebet-novum-dij-palyazati-felhivas Pályázati űrlap linkje IDE KATTINTVA érhető el!  A pályázat módosított beadási határideje: 2019. november 24. vasárnap 23:59 Mellékeltük a felhívást, valamint az online űrlapot MINTA-ként (nem ezt kell visszaküldeni), hogy az esetleges pályázó láthassa, milyen adatokra lesz szükség a fenti …

Meghívó – X. Pelikán Makett verseny és kiállítás

Szeretettel meghívunk Titeket a Pelikán Makett Klub által rendezett X. Pelikán Kupa makett verseny és kiállításra.A rendezvény gödöllői lakosok. illetve gödöllői lakcímkártyával rendelkezők részére ingyenesen megtekinthető.A kiállítás időpontja: 2019. november 16-17.A kiállítás helye: SZIE Kollégium B épületCím: 2100 Gödöllő Páter Károly utca