Eredmény(ek) 79 mutatása

A Nemzeti Együttműködési Alap Tájékoztató napjai

Tisztelt Partnereink! Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a Nemzeti Együttműködési Alap Tájékoztató napjaira 2019. október 15-17. között kerül sor. Tekintettel a nagy érdeklődésre, a részvételi szándék jelzését már a mai naptól fogadjuk a regisztrációs űrlap kitöltésével 2019.10.07-én 8:00-16:00 óráig, 2019.10.08-án 8:00-16:00 óráig, 2019.10.09-én 8:00-16:00 óráig, 2019.10.10-én 8:00-16:00 óráig, 2019.10.11-én 8:00-12:00 óráig.

Most megjelent pályázatok

Tisztelt Partnereink! Értesítjük a civil szervezeteket, hogy megjelentek a Miniszterelnökség által biztosított forrásból a Nemzeti Együttműködési Alap Kollégiumainak a 2020. évre vonatkozó „Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására fordítható összevont támogatás 2020.” című és a „Helyi és területi hatókörű civil szervezetek egyszerűsített támogatása 2020.” című pályázati kiírásai. A pályázati kiírás elérhető:https://bgazrt.hu/uj-felhivasok-a-nemzeti-egyuttmukodesi-alap-kereteben-2020/

Szolgálati közlemény

Tisztelt Partnereink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy vonalas telefonunkon (+36 24/898150) átmenetileg nem vagyunk elérhetőek. Amint pozitív változás történik, mihamarabb jelezni fogjuk Önöknek. Megértésüket köszönjük!

Történelmi lovas zarándoklat II. Lajos király seregének nyomában

A Duna Dráva Nemzeti Park Igazgatóság a mohácsi csata 493. évfordulója alkalmából idén is megszervezi a katonai zarándoklatot II. Lajos király seregének útvonalát követve Érdtől Mohácsig. Már harmadik alkalommal történelmi hagyományőrző lovas csoport járja be az útvonalat. A zarándoklat gondolatát a Magyar Királyi Hadtörténeti Múzeum 1926-os kezdeményezése ihlette, ugyanis az intézmény akkori vezetője, Aggházi Kamil …

Pályázati felhívás Benedek Elek születésének 160. és halálának 90. évfordulója alkalmából

„Nagy mesemondó” Benedek Elek születésének 160. és halálának 90. évfordulójának alkalmából a Művelődési, Oktatási és Sport Alapítvány pályázatot hirdet egyrészt rajz, és kézműves (agyag, origami, faragás stb) alkotás, másrészt pedig esszé, irodalmi alkotás kategóriákban. Témakörök Benedek Elek meséinek szereplői Legkedvesebb jelenetem Benedek Elek meséiből 12 kockás képregény vagy 6 alakos kézműves megjelenítés Benedek Elek meséiből …

Megjelentek a „Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására fordítható összevont támogatás 2019.” című pályázati kiírásainak eredményei

Értesítjük a civil szervezeteket, hogy megjelentek a Miniszterelnökség által biztosított forrásból a Nemzeti Együttműködési Alap Kollégiumainak a 2019. évre vonatkozó „Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására fordítható összevont támogatás 2019.” című pályázati kiírásainak eredményei, melyek a http://civil.info.hu/web/nea/tamogatasok oldalon érhetők el. Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Civil véradás

A Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkársága az Országos Vérellátó Szolgálattal, illetve a fővárosi és a megyei Civil Információs Centrumokkal közösen 2019. április 9-11. között megszervezi az első Civil véradást.