GYIÖT hírek

1.)Új képzési segédanyag az ifjúsági részvétel témakörébenAz angol nyelvű, moduláris felépítésű kurzus segítséget nyújthat fiataloknak, képzésben részt vevő ifjúsági munkásoknak és a területen tevékenykedő szakembereknek, hogy megismerkedjenek a fiatalok helyi ifjúsági kezdeményezései és az ifjúsági részvétel témáköreivel.

Az online kurzus az alábbi linken keresztül érhető el. https://k12.instructure.com/courses/1442830

Az online kurzus bárki számára, regisztráció nélkül elérhető, s az ifjúsági részvételhez kötődő témákat az olvasók a saját maguk által meghatározott sorrendben dolgozhatják fel. Az egyes modulok, fejeztek reflexiós elemeket is tartalmaznak, amely az olvasott tartalom gyakorlatba ültetését, átgondolását hivatott segíteni; emellett pedig számos további forrással került ellátására. 

Az online kurzust elsősorban ifjúsági munkát tanuló hallgatóknak és az ifjúsági területtel ismerkedő szakembereknek, munkatársaknak, önkénteseknek szól, ugyanakkor hasznos iránymutatásokat, elveket, támpontokat adhatnak mindazon szervezetek és szakemberek számára, akik szeretnék az ifjúsági korosztály jobban bevonni a tevékenységeibe, programjaiba. 

Az oktatási segédanyag a „Mission to Accomplish Participation!” kisléptékű partnerségi projektünk keretei közt készült el. A közel egy éves időtartamú projekt keretei között gödöllői, illetve a finnországi Mikkeli városából érkező fiatalok, ifjúsági munkát tanuló hallgatók és gyakorló szakemberek, oktatók nemformális tanulási módszerekkel, vegyes csoportokban dolgozták fel a részvétel fogalmát, valamint mindazon lehetőségeket, amelyek településeiken, a korosztályuk részére nyitottak.

2.)Mi a szitu? – szituációs kártyacsomag az állampolgári kompetencia fejlesztéséhez

A kártyacsomag célja, hogy növelje a 13-25 éves korosztály társadalmi részvételét, szerepvállalását úgy, hogy különböző megtörtént, valós, vagy elképzelt szituációra keresi a választ, a megoldási lehetőségeket. A Mi a szitu? párbeszédre invitál, lehetőséget ad arra, hogy használói megosszák egymással véleményüket és ötleteiket egy fennálló helyzet megváltoztatása érdekében.

A kártyacsomag, a hozzá tartozó tábla és a szabálykönyv elérhető honlapunkon: https://gyiot.hu/projekt/szotag/mi-a-szitu-szituacios-kartyacsomag-az-allampolgari-kompetencia-fejlesztesehez/ 

A Mi a szitu? eredeti színes verzió mellett már megtalálható „öko-nyomtatás” formátumban is, melynek köszönhetően jóval kevesebb festék kerül felhasználásra a nyomtatás során.

A kártyacsomag SzóTag projektünk során készült el. A közel két éves folyamat során számos workshopot valósítottunk meg középiskolások részvételével Magyarországon az aktív állampolgárság és részvétel témakörében. Az itt szerzett tapasztalatokat és gondolatokat összegyűjtve, szakemberekkel feldolgozva alakítottuk ki a kártyacsomagot, mely remek beszélgetés indító akár összeszokott ifjúsági közösségek, akár éppen ismerkedő fiatalok számára. 

GYIÖT

Iroda: 1095 Budapest, Mester utca 34. 4. emelet 4. ajtó
Székhely: 6800 Hódmezővásárhely, Serháztér utca 9.
E-mail: gyiot@gyiot.hu
Honlap: www.gyiot.hu
Facebook: https://www.facebook.com/aGYIOT/
Adószám: 18088445-1-06 Köszönjük az 1% felajánlásokat! 

Federation of Children’s and Youth Municipal Councils
Office: 34 Mester Street, IV/4, Budapest, H-1095, Hungary 
Headquarter: 9 Serháztér Street, Hódmezővásárhely, H-6800, Hungary 
Web: www.gyiot.hu
E-mail: international@gyiot.hu