Orbán Viktor: mindig hálásak leszünk Duray Miklósnak

Orbán Viktor részt vesz Duray Miklós temetésén kedden Losoncon, a miniszterelnök a helyszínen részvétét nyilvánítja a családtagoknak – tájékoztatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-t.orbánFotó: MTIOrbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó érkezik Duray Miklós politikus, író és egyetemi tanár gyászszertartására

Orbán Viktor levélben már korábban együttérzését fejezte ki Duray Miklós felvidéki magyar politikus közelmúltbeli halála kapcsán a gyászoló családnak.

Az MTI-nek is eljuttatott levélben a kormányfő úgy fogalmazott: a magyar hős különös fajta, nem egyéni diadalra, mások fölötti aratott győzelemre törekszik, hanem még a legnehezebb próbatételek között is annak a módját keresi, hogy miként fordítsa jobbra nemzete sorsát.

A miniszterelnök azt írta, Duray Miklós kétségkívül olyan ember volt, aki akkor sem félt szót emelni a felvidéki magyarság érdekében, amikor ezért börtön és meghurcoltatás járt, ő pedig a saját bőrén tapasztalhatta meg mindkettőt.

„Ennek ellenére mindenekfelett hitt abban, hogy hívják bár Csehszlovákiának vagy Szlovákiának, az ember hazája a szülőföldje, ahol neki kötelessége magyarként élni, dolgozni és ugyanebben a szellemben gyermeket nevelni” – írta a kormányfő.durayFotó:  MTI

Orbán Viktor hangsúlyozta: Duray Miklós az elsők között mondta ki azt is, hogy a Szlovákiában élő magyarok nem egy kisebbség, hanem a magyar nemzet tagjai.Elszántan küzdött az emberi és a nemzetiségi jogokért, hiszen számára gyermekkorától fogva ezt az utat jelölte ki az Úristen. Mindig hálásak leszünk neki, hiszen az ő kezdeményezéseinek köszönhetően a határokon átívelő nemzetpolitika olyan sokáig elképzelhetetlennek tartott vívmányai születhettek meg, mint például a Magyar Állandó Értekezlet vagy a magyar igazolvány”

– emelte ki a levélben Orbán Viktor.

A kormányfő azt írta, megrendüléssel értesült arról, hogy a felvidéki magyar közélet oszlopos tagja, Duray Miklós földi életútja végére ért, és őszinte együttérzését fejezte ki a gyászoló családnak küldött, január 9-én kelt levelében.

Forrás: https://ma7.sk/aktualis/orban-viktor-mindig-halasak-leszunk-duray-miklosnak